A hortobágyi Kilenclyukú híd egy régi fahíd helyén épült klasszicista stílusban 1827 és 1833 között Povolny Ferenc tervei alapján.
Az 1697-ben épült fahíd a nagy forgalom miatt elhasználódott, így egy idő után már nem felelt meg a követelményeknek, egyre többet kellett javítani, és a fenntartása is egyre több pénzbe került. A debreceni marhakereskedők csordahajtásai a tiszai árvizek idején ezen a hídfőn vonultak Szolnok felé, és onnan Bécsbe. A csordahajtók gyakran kijátszották a vámot, és nem, vagy pontatlanul vallották be a hídon áthajtott állatok számát. Ennek elkerülése végett Debrecen állandó őrséget állított a hortobágyi hídra.
A város 1825-ben határozta el a régi híd lebontását és helyette új kőhíd építését. Az építkezés az egyik első ismert közszállítás (mai szóhasználattal: közbeszerzés) Magyarországon. A városi tanács 1827-ben három helyi építőmestert hívott fel a híd terveinek és költségvetésének az elkészítésére. A mesterek ezt követően nyilvános licitáció (szóbeli versenytárgyalás) útján tették meg ajánlataikat, amelyek közül a tanács Povolny Ferencét fogadta el mint legkedvezőbbet. A kivitelezéshez még ebben az évben hozzákezdtek, és 1833-ban fejezték be, a régi fahidat pedig ekkor lebontották. Az új kőhíd eredeti terveinek nyoma veszett.
A kőhíd építése nem volt eseménytelen. 1827 decemberében a királyi kamara felfüggesztette a hídépítést, és felszólította Debrecen városát a tervek módosítására, mert úgy ítélte meg, az átfolyási szelvényt növelni kell. A továbbépítésről szóló engedély 1828 augusztusában érkezett meg, sőt a királyi kamara több mint tízezer váltóforinttal hozzájárult a híd építéséhez. 1831-ben elkezdődött a boltozatok építése, de a helyi homok használhatatlannak bizonyult. Az építőmester és a kőfaragók között elmérgesedett a viszony. Az összes szükséges faragott kő 1832-re ért az építkezés helyszínére. Gondot okozott a kocsipálya burkolatához szükséges kő. Egy véletlen folytán találtak rá Boronkai Ferenc tokaji szőlősgazdára, aki szőlőjében egy kis kőfejtőt is működtetett, és kiváló kockakövet állított elő. Debrecen tőle vásárolta meg a szükséges negyven köbölnyi mennyiséget. A tokaji kő elszállítása szerencsétlenül alakult. Egy tokaji vállalkozó 14 köböl követ hajóra rakatott, de a hajó még a tokaji kikötőben elsüllyedt. 1833 tavaszán elkezdték a kocsipálya kövezését, de a munkát szakszerűtlenül végezték el, így azt fel kellett bontani. Nagy nehezen 1833. június 24-re elkészült a kocsipálya kőburkolata.
A híressé vált kilenclyukú kőhídnak, a történelmi Magyarország leghosszabb közúti kőhídjának a folyó két partján lévő, ún. ellenfalak közt mért távolsága 92,13 méter, míg teljes hossza 167,3 méter. A pusztai állathajtás könnyebbségére szolgált, hogy Povolny a feljárókat szélesedőre tervezte: a felhajtott gulyát, ménest a híd így mintegy kitáruló karként fogadta, megkönnyítve ezzel a jószágot hídra terelni igyekvő pásztorok feladatát.
A Kilenclyukú híd szerkezetében az elmúlt évszázadok nem okoztak károsodást. Az 1980-as évek elejére a felületi romlások miatt elkészítették a híd felújításának terveit. 1981-1983 között elvégezték a felújítást.
A település legnagyobb rendezvénye a minden évben augusztus 20-án összehívott híres hídi vásár, ahol minden hagyományos kézműves mesterség képviselteti magát. Annak idején nem volt itt település, hanem csak a híd a Hortobágy folyón és a partján álló Nagycsárda a kocsiszínnel. Ezért azonosította a kor embere az itt megtartott vásárt az Alföld legnagyobb hídjával és nevezte el ez alapján a hídnál lévő vásárnak, rövidebben hídi vásárnak.
2009-ben a világörökség részeként számon tartott hidat felújították. A Hortobágyi Nemzeti Park növény- és állatvilágának élőhelyeit nem érintették a munkálatok, a híd pedig biztonságosabbá vált.
Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Kilenclyuk%C3%BA_h%C3%ADd
