Közel a cél

Közel a cél: kevés hiányzik, hogy a jótékony sportoló összegyűjtse az agydaganatos kisfiú kezelése árát

Az ötéves Szabó Marci agydaganattal küzd, és a reményt számára egy németországi kezeléssorozat jelenti. Nádudvari Péter – aki a cívisvárosban lakik – összesen 400 kilométert fut érte, a megtett kilométereket pedig áruba bocsátja, hogy előteremtse a következő kezelés költségeit. Már csak 300 ezer forint hiányzik, hogy meglegyen a teljes összeg.

A napokban értesült arról Péter, hogy négy hét után már 1 millió 700 ezer forint érkezett a kezdeményezése támogatására. A jótékony sportoló reméli, minél korábban összegyűlik a németországi kezeléssorozat következő, novemberben esedékes részéhez szükséges 2 millió forint. Hozzátette, a kisfiú valószínűleg még sokáig fog járni az évi két kezelésből járó sorozatra – egészen addig, amíg teljesen meg nem gyógyul.

Az agydaganattal küzdő Marci már évek óta harcol a gyilkos kór ellen. Miután a kemo- és a sugárterápia nem vezetett eredményre, a család rátalált egy speciális kölni kezeléssorozatra, amely az úgynevezett vírusterápián alapszik: olyan kórokozókat juttatnak a gyerek szervezetébe, amelyek csak a daganatos sejteket támadják meg.
A kisfiú szervezete jól reagál a németországi kezelésekre, csökken a daganat, így a család kitart a módszer mellett.
A Mátra-hegység területén található településen, Recsken élő Marci története eljutott Nádudvari Péterhez, aki már tizenegy éve foglalkozik jótékony sportolással. A 39 éves férfit – aki gyógypedagógusként dolgozik – mélyen megérintette Marci szívszorító története. „Borzasztónak tartom, hogy a kis srácnak egy ilyen »szörnyeteggel« kell megküzdenie” – fogalmazott.
Péter összesen 400 kilométert fut Marciért, amelyek kilométerenkénti egységára 5000 forint. A legnagyobb kihívás az őszi vállalás lesz a jótékony sportoló számára, amely során a debreceni Nagytemplomtól Kékestetőig fut majd el egy hétvégén, összesen 160 kilométert megtéve. „Az utam jelképes is lesz: mindketten a csúcsra törekszünk, ami Marci esetében a gyógyulást jelenti” – mondta Péter.

A jótékony sportoló a következő vállalásokat teljesíti a kampány során:

  • Futás a hortobágyi halastavakig (50 km) 2023 nyarán.
  • Futás Debrecenből, a Nagytemplotól Kékestetőig (össztáv: 160 kilométer) 2023 őszén.
  • 190 edzéskilométer.

Péter kilométereit banki átutalással lehet megvásárolni, „örökbe fogadni” a Kosztyu Ádám Emlékére Alapítvány Adománybankos támogatásai céljából elkülönített számláján:

Számlatulajdonos: Kosztyu Ádám Emlékére Alapítvány

OTP 11734138-20017125-00000000
IBAN: HU12 1173 4138 2001 7125 0000 0000
BIC(SWIFT)KÓD: OTPVHUHB

Közlemény: SZ.MARCIKA106

További információ EZEN A LINKEN olvasható.

x GINOP