LAKOSSÁGI ÉS PARTNERI
FELHÍVÁS
A településképi rendelet készítésének munkaközi szakaszához
Ezúton tájékoztatom a lakosságot és az érintett Partnereket, hogy Hortobágy Község Önkormányzata a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Kormányrendelet (a továbbiakban Kr.) alapján megindította a településképi rendeletének módosítási folyamatát.
A tervezett településképi módosításokat elsősorban a magasabb rendű jogszabályi változások indokolják, valamint az építésügyi feladatellátás során felmerült problémák orvoslása miatt szükséges. A rendelet-tervezete elkészült, melynek dokumentumai megtekinthetők a www.t4terv.hu/tervek/hortobagytkr2022 honlapcímen.
A fenti dokumentumok véleményezéséhez, a nyilvánosság biztosításának érdekében az érintettek részére az Önkormányzat a Kr. 29/A. § (2), (3) bekezdései alapján az Önkormányzat partnerségi egyeztetést hirdet meg.
Az egyeztetés lebonyolítására a veszélyhelyzettel összefüggő átmeneti szabályokról szóló 2021. évi XCIX. törvény előírásai szerint kerül sor (kivonat a törvényből):
„156. § A településtervek tartalmáról, elkészítésének és elfogadásának rendjéről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 419/2021. (VII. 15.) Korm. rendeletet [a továbbiakban: 419/2021. (VII. 15.) Korm. rendelet] 2022. június 30-ig az ezen alcímben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.
- § (1) A 419/2021. (VII. 15.) Korm. rendelettől eltérően
…b) a helyi önkormányzat a partnerségi egyeztetés személyes megjelenést előíró szabályaitól eltérően a javaslatkérést, a tájékoztatást, a véleménynyilvánítást és az egyeztetést elektronikus úton is lefolytathatja,
- c) a tájékoztatás lakossági fóruma elektronikus úton is történhet azzal, hogy az észrevételeket és javaslatokat a közzétételtől, videókonferenciától számított tizenöt napon belül lehet megtenni,…
(2) Elektronikus útnak minősül
- a) az (1) bekezdés a)-c) pontja szerinti esetekben a helyi önkormányzat honlapján közzétett részletes szakmai tájékoztató, videókonferencia keretében az érintettek részére tájékoztatás tartása és kérdések megválaszolása, valamint a helyi műsorszolgáltató felületén megjelenő részletes szakmai tájékoztató,…”
A 419/2021. (VII.15.) Korm. rendelet 78.§-a szerinti átmeneti rendelkezések figyelembe vételével a Kr. szerinti eljárásrend alkalmazandó a veszélyhelyzettel összefüggő átmeneti szabályokról szóló 2021. évi XCIX. törvényben rögzítettek szerint.
Fentiek alapján a módosítás-tervezettel kapcsolatosan kérdéseket, észrevételeket, javaslatokat tehetnek 2022. március 04. napjáig (15 nap) elektronikusan a phhortobagy@gmail.com email címre eljuttatva.
Jakab Ádám András
polgármester